Szót ejtettem róla még korábban, hogy járok ám én iskolába. Egy ideje már, úgy kb. három hónapja. Ok, rendben, megfogtál, nincs naptárom, de azért nagyjából sejtem, hogy mióta. Na, nem is ez a lényeg. Szóval ez az iskola ez nagyon mókás hely. Egyrészt, mert néha itt van, néha meg ott. Nem lehet tudni, hogy mikor hol van, és azt sem, hogy milyen óra lesz. Maradjunk annyiban, hogy nem egy szokványos hely. Egy csomó haverom is jár ide, például a kis sajtzabáló francia kölök is, meg a tesója (nekik is van honlapjuk, kattints ide, ha érdekel) . A legutóbb például egy új helyen voltunk, fent a f?városban. Leromboltak egy iskolát, amibe kétlábúak jártak korábban, és ott fogunk most egy ideig gyakorlatozni. Alig vártam, hogy kiszállhassak a kocsiból, és körbenézhessek. Ha láttál már óriás játszóteret, akkor képzeld magad elé és szorozd meg öttel. Legyen inkább hat. Sokat javított még a hely szépségén, hogy esett az eső és remek kis dagonyázó placcok alakultak ki itt-ott.
Szeretek iskolába járni. Vannak ilyen gyakorlatok, amiket meg kell csinálni, és, ha jól csináljuk, kapunk virslit és össze-vissza dicsérnek minket. A legjobb az egészben az, hogy igazából ezek rém izgalmas játékok, mint például fel-leugrálás köveken, deszkákon, elbújt ember megkeresése, átkúszás kidőlt fa alatt, összedőlt ház romjai alatt, szóval kutyának való meló. Csak nehogy egyszer a kétlábúak rájöjjenek, hogy ez nekünk játék, nem pedig feladat, mert a végén még bezárják az iskolát és virslit se kapunk többet.