Jó ez a hely, mondom én. Az a módszerük mellesleg jegyzem meg, hogy ezt azért jól kitalálták -, hogy ha valami új dologra akarnak megtanítani, akkor egy igen hatékony eszközt, finom virslikarikákat vetnek be motivációs eszközként. Ez úgy van, hogy ilyen vezényszavakat tanítanak, mint mondjuk ül, fekszik, gyere ide, meg ilyenek. Amikor azt csinálom, amit szeretnének, akkor kapok virslit. Ez nagyon jó móka, marhára szoktam figyelni, mert ha sokszor jól csinálom a feladatot, nagy mennyiség? virslit tudok vele elnyerni tőlük. A virslit egyébként a hűtőben tartják. Na, ez egy olyan hely! Ott nemcsak virsli van ám, hanem egy csomó minden más is, ami finom. Amikor nyílik a hűtőajtó és hallom a virslis zacskó csörgését, már rohanok is, hátha megint gyakorlás lesz. Néha ilyenkor túlságosan is elragadtatom magamat és igyekszem a legrövidebb idő alatt magamtól az összes olyan pozíciót bemutatni, amiért virsli jár. Okosan leülök, hirtelen lefekszem, nyújtogatom a kezem pacsira és ugatok. Ez persze nem szokott bejönni nekik, úgy látszik nem cél az önállóság, hanem inkább az a fontos, hogy mindig azt csináljam, amire utasítanak. És akkor meg kell várni, míg egyesével végigmondják a vezényszavakat és mindegyik jól végrehajtott feladat után megkapom a virslit. Hát komolyan, nem lenne logikusabb az én módszerem?! Megmutatom, hogy tudom mindet, és egyben megkapom az összes virslit, ami jár. Kétlábúak… Nézzük el nekik az egysíkú gondolkodást!