Apa és anya, avagy miből lesz a kutyagyerek
2009-10-15
blog

Tisztázzunk valamit. Nem vagyok komplett hülye. Tudom, hogy én négylábú vagyok, apa meg anya meg kétlábúak. Az is igaz, hogy kettő meg kettő az négy, és ebből kiindulva lehetnék a gyerekük, de persze ez a történet nem így indult. Ahogy azt már a bemutatkozásomban is olvastad, van nekem vér szerinti apukám meg anyukám. Anyunak is van honlapja, Rá a linkek között találsz átirányítást. Még nagyon kicsi voltam, mikor elkerültem otthonról. Egyik nap eljött két kétlábú hozzánk, akkor már sok ilyen járt arrafelé, nézegettek minket és anyukám azt mondta nekünk, hogy ilyenkor jól kell viselkedni, mert ?k lesznek majd az új gazdáink. Úgyhogy igyekeztem, tündéri szemekkel néztem rájuk, ügyesen szaladgáltam, hogy elnyerjem a tetszésüket. Jó szagúak voltak, és kedvesnek tűntek. Miután visszamentek a házba, anyukám megdicsért, hogy nagyon jól csináltam és azt ígérte, hogy nemsokára megint jönni fognak és akkor magukkal visznek az új otthonomba. Így is lett. Eljöttek értem és elvittek magukkal. Azóta nem láttam az anyukámat és a testvéreimet sem, de remélem egyszer még találkozom majd velük. Beszálltunk az autójukba és órákon át csak mentünk. Én a lány ölében ültem, a fiú meg vezetett. Aztán elaludtam. Mikor megérkeztünk, egy nagy kertben voltunk, rögtön pisiltem, ettől ?k teljesen eksztázisba kerültek és nagyon megdicsértek. Kaptam egy szép nagy dobozt, abban kellett aludnom, egy cérnakutyát, ami egy játékállat és lehet rágcsálni meg huzigálóst játszani vele és enni is kaptam háromszor naponta. Összességében nagyon jól éreztem magamat, csak az első néhány napban nagyon hiányoztak a testvéreim és az anyukám. Hamar megszoktam az itteni életet és már nem is vágyom máshova, lett egy csomó barátom és az új szüleimet is nagyon megszerettem. Most már ők az én apukám és anyukám.

Share |
itt jelenik meg a menu
WebVibe design Demon Bonnie 2010 elérhetoség